Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Polgármestere – a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése alapján – a Képviselő-testületnek az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (6) bekezdés 6. pontjában kapott felhatalmazása alapján a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. § (5) bekezdés 6. pontjában és az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 13. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

 

ELSŐ RÉSZ

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

 

 I.                        FEJEZET

ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK

 

1.                  A rendelet területi hatálya és alkalmazása

1. §             (1) E rendelet hatálya Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidék Budakeszi út – Szilágyi Erzsébet fasor – Széll Kálmán tér – Krisztina krt. – Csaba utca – Városmajor utca – Gaál József utca – Határőr út – Városmajor utca – Fogaskerekű vasút déli oldala – 9871/6 hrsz. – Trencséni utca – 9772/4 hrsz. – Zsolna utca – Istenhegyi lejtő – Istenhegyi út – 9814/1 hrsz. – 9716/20 hrsz. – Diana köz – Diana utca – Óra út – Tündér utca – Kakukk út – Thomán István utca – Pagony utca – Hangya utca – Tündér utca – Hableány utca – Költő utca – 9598/3 hrsz. – Költő utca – 9595/4 hrsz. – 9595/8 hrsz. – Mártonhegyi út – Karthauzi utca – Fogaskerekű vasút déli oldala – Agancs út – 9240/8 hrsz. – 9240/8 hrsz. – Farkasvölgyi út – 9240/10 hrsz. – 9240/12 hrsz. – 8813/3 hrsz. – 8813/4 hrsz. – 8813/5 hrsz. – 8155/4 hrsz. – 8851/6 hrsz. – 8851/8 hrsz. – 8857/29 hrsz. – 8858/18 hrsz. – 8859/42 hrsz. – 8859/16 hrsz. – 8859/17 hrsz. – Hegyhát lépcső – 8862/16 hrsz. – 8862/15 hrsz. – 8862/14 hrsz. – 8862/13 hrsz. – 8862/12 hrsz. – 8862/11 hrsz. – 8862/10 hrsz. – 8865/26 hrsz. – 8865/27 hrsz. – Edvi Illés utca -  9094/3 hrsz. – 9095/3 hrsz. – Tatárvirág utca – Kázmér út – Sötétvágás utca – Konkoly-Thege M. út – Kerülethatár (Budakeszi felől) – Szanatórium utca – Kerülethatár (Budakeszi felől) – Kerülethatár (II. kerület felől) által határolt területére terjed ki.

(2) A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet és az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet előírásait az e rendeletben foglalt kiegészítésekkel és eltérésekkel, valamint a Normafa Park történelmi sportterületről szóló 2013. évi CXLVIII. törvényben, a Normafa Park történelmi sportterület megvalósításához szükséges közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 294/2013. (VII. 26.) Korm. rendeletben, az egyes közlekedésfejlesztési projektekkel összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló  345/2012. (XII. 6.) Korm. rendeletben, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem MOME Campus Kreatív Innovációs és Tudáspark megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 151/2014. (V. 6.) Korm. rendeletben, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének megvalósítását szolgáló beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és egyes eljáró hatóságok kijelöléséről, a Magyar Művészeti Akadémia Székháza kialakítását szolgáló beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 319/2015. (X. 30.) Korm. rendelet módosításáról szóló 131/2016. (VI.7.) Korm. rendeletben, a Vasas Sport Club létesítményfejlesztési programjának megvalósítását szolgáló beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében megvalósítandó egyes labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztési beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 15/2014. (I. 30.) Korm. rendelet módosításáról szóló 198/2016. (VII. 13.) Korm. rendeletben, a Felhő utcai Református Központ létrehozásával kapcsolatos beruházás megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló  166/2017. (VI. 28.) Korm. rendeletben, továbbá az Egészséges Budapest Program megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 98/2017. (IV. 27.) Korm. rendeletben, valamint a Budapest XII. kerületi Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskolához csatlakozó tornaterem építésére irányuló beruházás megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 132/2015. (V. 27.) Korm. rendeletben meghatározott eltérésekkel együtt kell alkalmazni.

(3) A rendeletet Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének a településkép védelméről szóló önkormányzati rendeletével együtt kell alkalmazni.

 

                                 II.                        FEJEZET

FENNTARTHATÓSÁGOT SZOLGÁLÓ ELŐÍRÁSOK

 

3.                  Védett épületek helyreállítását elősegítő előírások

4. §             Védett épületek esetében kizárólag az eredeti építéskori állapotnak megfelelő teljes homlokzati és tetőszerkezeti rekonstrukció megvalósíthatósága érdekében a beépítési paraméterek túlléphetők a rekonstruálandó épületre vonatkozóan. Szabadonálló beépítésű területen elhelyezkedő épületek esetében a homlokzati és tetőszerkezeti rekonstrukció a teljes épülettömegre, zártsorú épületek esetében az utcai traktusok helyreállítására vonatkozik.

5. §             Védett épületet is tartalmazó ingatlanon az épületmagasság számításánál a védett épület épületmagasságát nem kell figyelemebe venni, azzal hogy a védett épület magassága nem növelhető, kivéve az eredeti állapot visszaállítása esetén.[1]

6. §             Olyan telken, amelyen műemlék vagy helyi védelem alatt álló épület áll, az építési övezetben, övezetben meghatározott telkenként elhelyezhető épületek számánál eggyel több önálló épület helyezhető el az építési övezetre, övezetre vonatkozó egyéb előírások figyelembe vételével.

 

4.                  A beépítéssel kapcsolatos fenntarthatósági előírások

7. §             (1) Új épület építése esetén a beépítés megengedett mértéke alapján számított beépíthető alapterület és az általános szintterületi mutató legnagyobb mértéke alapján kialakítható szintterület növelhető a 38 cm-es falvastagságot meghaladó, energiahatékonyságot szolgáló többlet falvastagság által elfoglalt alapterülettel.

(2) A zajhatással járó gépészeti berendezést oldalkertben nem lehet elhelyezni.

(3) Zöldtető kialakítása esetén a zöldtető kialakításához szükséges szerkezeti méret levonható a beépítési magasság számítása során.[2]

(4) Zárt csapadékvíz tározó tartály (ciszterna) kialakítása esetén a csapadékvíz tározó tartály alapterületével a terepszint alatti beépítés megengedett legnagyobb mértéke alapján számított terepszint alatt beépíthető alapterület növelhető, és a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke alapján számított zöldfelület terület csökkenthető.

(5) Terepszint alatti építményeket úgy kell kialakítani, hogy azok a talajvíz mozgását ne akadályozzák, az érintett térség vízháztartását kedvezőtlenül ne befolyásolják.

(6) A 2. mellékletben meghatározott szintterületi mutató alapján számított kialakítható szintterület a zártsorúan beépíthető területen lakásonként legfeljebb 15 m2-rel, a szabadonállóan vagy ikres beépítési móddal beépíthető területeken lakásonként legfeljebb 30 m2-rel növelhető gépészeti helyiség és tároló számára, ha az épületben, vagy az építési helyen belül a lakások fenntartható üzemeltetését segítő gépészeti berendezés kerül elhelyezésre.

 

6.                  Közterületi zöldfelületekre vonatkozó előírások

9. §             (1) Új közterületek megnyitásánál és kialakításánál biztosítani kell az útpályával párhuzamos legalább egyoldali fasor kialakításának lehetőségét, amennyiben azt a meglévő beépítés, a domborzati adottságok, a közlekedés és a közműlétesítmények helyigénye lehetővé teszi.

(2) Az 1. mellékleten Telepítendő fasorral jelölt útszakaszokon a fasorokat meg kell tartani és a közlekedés és a közműlétesítmények helyigényének biztosításával ki kell egészíteni, illetve az átépítésre kerülő közterületeken telepíteni kell.

(3) Az 1. mellékleten jelölt Közterület zöldfelületként megtartandó területének legfeljebb 30%-án létesíthető burkolt felület.

 

7.                  A terepalakításra vonatkozó előírások

10. §          (1) Ha az 1. melléklet máshogy nem jelöli, a telek természetes terepszintje tartós, végleges jelleggel - a (2)–(4) bekezdések figyelembevételével – az alábbi esetekben és mértékben változtatható meg:
a) a telek oldalsó és hátsó telekhatárától mért 1,0 m-es teleksávjában – kivéve terepszint alatti gépjármű tároló kialakítása, valamint az 1. mellékleten jelölt építési hely esetén – terepalakítás nem lehetséges,
b) a közterületi telekhatár menti 5,0 méteres teleksávban – kivéve terepszint alatti gépjármű tároló kialakítása, valamint az 1. mellékleten jelölt építési hely esetén –, valamint az oldal- és hátsókert legkisebb méretén belül felfelé nem, lefelé legfeljebb 1,0 méterrel,
c) telek egyéb területén felfelé legfeljebb 1,0 méterrel és lefelé legfeljebb 2,0 méterrel.

(2) Az (1) bekezdés rendelkezései figyelmen kívül hagyhatók
a) az igazolt természetes terepviszonyok, vagy
b) az eredeti terepviszonyok, vagy
c) elbontott épület utáni terepviszonyok
visszaállítása esetén.”

(3) Az (1) bekezdésben foglaltakat nem kell alkalmazni a telek gépjármű behajtást szolgáló legfeljebb 4,5 – műszaki szükségszerűség esetén legfeljebb 6,0 - méteres sávjában, valamint a gyalogos bejárást szolgáló legfeljebb 1,0 méteres sávjában, ahol az építési telek természetes terepszintje tartós, végleges jelleggel

a) lefelé legfeljebb 4,0 méterrel,

b) felfelé, amennyiben a telek úttól való lejtése több mint 10%, legfeljebb 2,0 méterrel változtatható meg.

(4) A terepalakítás mértéke az (1) bekezdésben rögzítetteket meghaladhatja a K-Közl jelű építési övezetekben, valamint a KÖk, KÖu és Kt jelű övezetekben – kizárólag közlekedési létesítmények megvalósíthatósága érdekében.

(5) Angolakna legfeljebb egy építményszint bevilágítására, szellőztetésére szolgálhat és a homlokzati síkra merőleges mérete 1,0 méternél nagyobb nem lehet, ha az övezeti előírások másként nem rendelkeznek.

 

8.                  A környezeti elemek védelme és a terhelő hatások csökkentése

11. §           (1) A lakóterületek telkein az újonnan létesített burkolt felületek legalább 30%-át víz-és légáteresztő burkolatként kell kialakítani.

(2) A telkek 12%-ot meghaladó tereplejtésű, nem burkolt részein az erózió elleni védelem miatt gyepszinten záródó, egész évben a talajt takaró növényállományt kell telepíteni.

(3) A 20 férőhelyesnél nagyobb kapacitású felszíni parkolók esetében kizárólag szilárd burkolat, az ennél kevesebb kapacitásúak esetében vízáteresztő burkolat is alkalmazható.

(4) Veszélyes hulladék hasznosítását és ártalmatlanítását szolgáló új rendeltetést létesíteni nem lehet.

 

9.                  A csúszásveszélyes területekre vonatkozó rendelkezések

12. §          Csúszásveszélyes területeken a föld alatti közművezetékek csak védőcsövezéssel létesíthetők.

 

10.               A táj és természeti környezet védelme

13. §          (1) Az 1. mellékleten jelölt Megtartandó fás növényállomány területén

a) épület, épületrész valamint terepszint alatti építmény – kivéve nyomvonal jellegű építmény – nem állhat, és legfeljebb 15%-án létesíthető víz-és légáteresztő burkolt felület,

b) a meglévő faállomány össztörzsátmérőjének legalább 80%-át meg kell tartani,

c) szabadban történő tárolás (építőanyag, bontási hulladék, kitermelt talaj, egyéb, a talaj fedettségét eredményező ömlesztett anyag) nem megengedett,

d) a facsoportban lévő szélső fák lombkoronájának függőleges vetületi vonalán belül a terepszint megváltoztatása nem megengedett, kivéve nyomvonal jellegű építmény megvalósítása esetén, a fás szárú növények védelméről szóló önkormányzati rendelet figyelembevételével.

(2) A Megtartandó fás növényállományra vonatkozó előírásokat nem kell figyelembe venni abban az esetben, ha
a) az ingatlan területére külön kerületi rendelet megtartandó fasor, fa jelölést tartalmaz, vagy
b) az ingatlan területére kertészeti szakvélemény/dendrológia dokumentáció készül és az eltérés lehetősége tervtanácsi vélemény, vagy főépítészi szakmai konzultáció során jóváhagyásra kerül.

(3) Az 1. mellékleten jelölt Szerkezeti jelentőségű megtartandó fasor és Megtartandó fás növényállomány egyedeinek kivágása csak a külön kerületi rendeletben szabályozott módon és esetben történhet.

14. §     Az 1. mellékleten jelölt Természetvédelmi szempontból nem beépíthető terület nem lehet az építési hely része. Kivételt képez
a) az olyan építési telek, ami ily módon beépíthetetlenné válna, vagy
b) ahol a szabályozási terv építési helyet jelöl, vagy
c) ahol jelen rendelet hatálybalépése időpontjában a védett sávon belül épület áll, vagy
d) ahol a védett természeti terület természetvédelmi kezelőjének nyilatkozata alapján az eltérés lehetősége főépítészi szakmai konzultáció során jóváhagyásra kerül.

                       

11.               A zöldfelületek kialakítása

15. §          (1) A telkek zöldfelületén a beépítéssel egyidejűleg annyi lombos fát kell telepíteni és fenntartani, hogy minden megkezdett 100 m2-re legalább egy fa jusson. Fák kivágása és telepítése a külön kerületi rendeletben szabályozott módon és esetben történhet.

(2) Az újonnan kialakított parkolók összterületének 15%-án zöldfelületet kell létesíteni és fenntartani. Ezekben a növénysávokban a parkolók létesítésénél a kötelezően előírt telepítendő fák is elhelyezhetők, ahol a fa töve körül legalább 2,25 m2 víz- és légáteresztő felületet kell biztosítani.

(3) Új lapos tetők létesítése és meglévő lapos tetők rekonstrukciója során – a védett épületek telkének kivételével – az épület legfelső építményszint zárófödémének 40 m2-t meghaladó és napkollektor vagy napelem által igénybe nem vett részét legalább extenzív zöldtetőként kell kialakítani, kivéve, ha a meglévő épület szerkezete azt igazolt módon nem teszi lehetővé.

(4) A gépjármű ingatlan kiszolgálást biztosító kapu és a telken belüli várakozóhely, gépjármű tároló közötti, gépjármű közlekedésre szolgáló területet legalább 2,5 méter szélességben burkolt felületnek kell tekinteni.

(5) A telekre előírt zöldfelületbe természetes vagy mesterséges vízfelület, szigetelés nélküli mederrel csak az előírt zöldfelület 10 %-áig számítható be. Mesterséges vízfelület szigetelt mederrel a zöldfelületbe nem számítható be.

(6) A katasztrófavédelmi előírásoknak való megfelelés érdekében az építési övezetek által meghatározott zöldfelületi minimumok csökkenthetőek maximum 10%-kal, de legfeljebb az OTÉK előírások határáig.

 

12.               Közművekre vonatkozó általános előírások

16. §          (1) Építési telken teljes közművesítettséget kell biztosítani a 17. § figyelembevételével.

(2) Építési telkek közműellátása csak önálló közműbekötésekkel valósítható meg.

(3) Meglévő közmű kiváltása vagy megszüntetése esetén a feleslegessé vált közmű műtárgyait el kell bontani, amennyiben a bontási munkálatok nem veszélyeztetik a meglévő faállományt. A bontási munkálatok után a területet helyre kell állítani.

(4) A K-Közl jelű építési övezetek, valamint a zöldterületek és erdőterületek övezeteiben épületen kívüli közmű építményt csak növényzettel takart módon lehet elhelyezni.

17. §          (1) Csatorna-közműpótló műtárgy létesítése és használata nem megengedett a szennyvizek befogadására alkalmas közcsatornával ellátott területen.

(2) Közcsatornával ellátatlan területeken átmenetileg, a közcsatorna megépítéséig, közműpótló berendezésként csak ellenőrizhetően kivitelezett, zárt, szivárgásmentes szennyvíztároló létesíthető.

(3) Szennyvizek szikkasztása tilos.

 

13.               Csapadékvizek kezelésére vonatkozó előírások

18. §          (1) A burkolatokról és az épületek tetőfelületeiről lefolyó csapadékvizeket telken belül, a más jogszabályokban meghatározott előírásoknak megfelelően kell elszikkasztani, kezelni, elhelyezni, felhasználni a közterületek kivételével és a (2) és (3) bekezdések figyelembevételével.

(2) A tehergépjárművek elhelyezését vagy a legalább 20 db személygépjármű elhelyezését biztosító burkolt gépjárműparkoló felületekről összegyűjtött szennyezett csapadékvizeket csak tisztítás után lehet szikkasztani.

(3) Amennyiben a csapadékvizek tárolását, szikkasztását a telek beépítettsége, természeti adottságai nem vagy csak aránytalanul nagy ráfordítással teszik lehetővé, és a városi csapadékvíz-elvezető rendszer a többlet-mennyiség befogadására alkalmas, a csapadékvizek a közüzemi csapadékvíz-elvezető rendszerbe külön megállapodás alapján bevezethetőek. A csapadékvizek közcsatornába, vízelvezető árokba vagy élő vízfolyásba csak késleltetett módon vezethetők be.

19. §          (1) Új beépítés, vagy új rendeltetési egység kialakításával járó bővítés esetén a telek burkolt és a beépítettségbe beszámítandó módon beépített részének minden megkezdett bruttó 50 m2-e után 1 m3 tárolókapacitású zárt csapadékvíz tározó tartályt (ciszternát) kell elhelyezni a (2) és (3) bekezdések figyelembevételével.

(2) Intenzív telepítésű zöldtető megvalósítása esetén az előírt csapadékvíz tározó kapacitás számításához figyelembe vett telekrészből az intenzív telepítésű zöldtető alapterületét le lehet vonni.

(3) Csapadékvíz tározó tartály (ciszterna) helyett vagy mellett csapadékvíz szikkasztó kút létesíthető, amennyiben talajmechanikai szakvélemény megállapítja a talaj megfelelő szikkasztó-képességét, valamint azt, hogy a tervezett mértékű csapadékvíz-szikkasztás a telek, a szomszédos telkek és építmények állékonyságát és rendeltetésszerű használatát nem veszélyezteti.

 

14.               Üzemanyagtöltő állomásokra és elektromos töltőállomásokra

vonatkozó előírások

20. §         Új önálló üzemanyagtöltő állomás és autómosó a területen nem helyezhető el, kivéve az elektromos töltőállomást.

 

 

                       III.                        FEJEZET

KÖZTERÜLET ALAKÍTÁSÁRA VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK

 

15.               Közterületen lévő építményekre vonatkozó előírások

21. §           Közterületi, közhasználat céljára átadott járdákon építmény csak akkor létesíthető, ha a bejáratok szabad megközelítése biztosított, valamint

a) a KÖu jelű övezetek és a 3. melléklet szerinti forgalmi szerepet betöltő gyűjtőutak járdáin építmény elhelyezésével visszamaradó gyalogos járdafelület szélessége nem kisebb a berendezési és biztonsági sávok keresztmetszetével csökkentett eredeti szélesség 75%-ánál és legalább 2,0 méter,

b) egyéb járdákon építmény elhelyezésével visszamaradó gyalogos járdafelület szélessége nem kisebb a berendezési és biztonsági sávok keresztmetszetével csökkentett eredeti szélesség felénél és legalább 1,5 méter.

22. §          Közterületi, közhasználat céljára átadott járdákon vendéglátó terasz csak akkor létesíthető, ha a bejáratok szabad megközelítése biztosított, valamint

a) a KÖu jelű övezetek és a 3. melléklet szerinti forgalmi szerepet betöltő gyűjtőutak járdáin a vendéglátó terasz elhelyezésével visszamaradó gyalogos járdafelület szélessége nem kisebb a berendezési és biztonsági sávok keresztmetszetével csökkentett eredeti szélesség felénél és legalább 2,0 méter,

b) egyéb járdákon a vendéglátó terasz elhelyezésével visszamaradó gyalogos járdafelület szélessége nem kisebb a berendezési és biztonsági sávok keresztmetszetével csökkentett eredeti szélesség felénél és legalább 1,5 méter.

23. §         Az Ln-2/ÉK-3 jelű építési övezetben az építmények alapja vagy terepszint alatti része a közterület alá legfeljebb 1,2 m-re nyúlhat be.

 

 IV.                        FEJEZET

EGYES SAJÁTOS JOGINTÉZMÉNYEKKEL KAPCSOLATOS ELŐÍRÁSOK

 

16.               Telekalakítás

24. §         (1) Nyúlványos telek nem alakítható ki, kivéve ahol a szabályozási tervlap másként jelöli.

(2) Ha a telekhatár mellett teleknyúlvány van, akkor annak teljes szélessége beleszámít a teleknyúlvánnyal csökkentett telek oldalkert méretébe. Ilyen esetben a teleknyúlványnak a teleknyúlvánnyal csökkentett telek melletti határa és a teleknyúlvánnyal csökkentett telken elhelyezett épület között 1,5 méternél kisebb távolság nem lehet.

(3) Kettőnél több szomszédos teleknyúlvány nem alakítható ki.

25. §         (1) Amennyiben egy telek egynél több építési övezetbe, övezetbe tartozik, az eltérő építési övezetbe, övezetbe tartozó telekrészeknél a beépítési paraméterek számításakor és a beépítési feltételek meghatározásakor az adott telekrészekre vonatkozó építési övezeti, övezeti előírásokat kell figyelembe venni.

(2) Olyan telekalakítás nem megengedett, mely szerint egy telek két vagy több övezetbe, építési övezetbe tartozzon, kivéve ahol azt az 1. melléklet jelöli. Az így kialakuló teljes telekre az építési övezetben előírt Telek kialakítható legkisebb telekterülete a mérvadó.

(3) Közterületek területe szakaszosan is kialakítható.

26. §         (1) A tervezett szabályozási vonallal érintett telkek esetén – a tervezett szabályozási vonallal összefüggésben végrehajtandó útszabályozás, telekalakítás tárgyában az önkormányzat és a tulajdonos(ok) közötti településrendezési szerződés alapján – az adott ingatlanra vonatkozó építési paraméterek az útszabályozást megelőzően az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett alapterület szerinti telekméret után számíthatók, amennyiben a telek mérete az útszabályozás végrehajtásával csökken.
(2) Meglévő telektömbben az egyes telkeket érintő szabályozás végrehajtása érdekében a telekalakítás akkor is megengedett, ha az új telek vagy telkek területnagysága, egyéb mérete eltér az építési övezetben, övezetben előírtaktól.
(3) Amennyiben közterületi szabályozás végrehajtása érdekében történő telekalakítás során csökken az építési telek területe, a megmaradó telek megosztása akkor is végrehajtható, ha csak a csökkentés nélküli eredeti telek megosztása lenne végrehajtható az övezetben, építési övezetben meghatározott legkisebb telekméret követelménye alapján.

(4) Amennyiben a telekalakításra a tervezett szabályozási vonal végrehajtása céljából kerül sor, úgy a visszamaradó építési telek, telek akkor is kialakítható, ha annak területe, beépítési paraméterei az építési övezet, övezet előírásainak nem felelnek meg.

27. §         Amennyiben szabályozás végrehajtása érdekében történő telekalakítás során csökken az építési telek területe, a megengedett rendeltetések számát a csökkentés nélküli eredeti telekméret alapján kell számítani.

28. §         (1) A sajátos építményfajták számára az övezeti, építési övezeti előírásoktól eltérő, műszakilag szükséges méretű telek alakítható ki.

(2) Az építési övezetek, övezetek megengedett legkisebb telekméretére, a telek szélességére és hosszára vonatkozó rendelkezéseket a magánút telkére vonatkozóan figyelmen kívül lehet hagyni.

29. §         Új épületet elhelyezni csak a kötelező szabályozás végrehajtása után lehet.

 

17.               Településrendezési szerződés

30. §        (1) Lke-3 jelű építési övezetekben, amennyiben az ingatlan kizárólag Kt-Kk jelű közútról közelíthető meg, nevelési, oktatási, egészségügyi, szociális, sport rendeltetések elhelyezése csak az önkormányzattal kötött településrendezési szerződés alapján lehetséges, kivéve önkormányzati tulajdonban álló ingatlanok esetében.
(2) Ahol az 1. melléklet Közpark (Zkp) övezetben Településrendezési szerződés kötése kötelező jelölést alkalmaz, ott az önkormányzattal kötött településrendezési szerződés megkötése nélkül csak jókarbantartó tevékenység végezhető.

 

 V.                        FEJEZET

A KÖZLEKEDÉSRE ÉS A JÁRMŰVEK ELHELYEZÉSÉRE VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK

 

18.   Személygépjárművek elhelyezésére vonatkozó előírások

31. §          (1) Új építmények, önálló rendeltetési egységek, területek rendeltetésszerű használatához a szükséges személygépjármű elhelyezési kötelezettséget legalább a 4. melléklet szerinti mennyiségben, az alábbi előírások figyelembevételével kell biztosítani.

 (2) Bővítés, átalakítás és rendeltetésmódosítás esetén a méretezés alapját a teljes ellátandó funkció képezi, de csak a keletkező többlet személygépjármű elhelyezési kötelezettséget kell biztosítani a meglévő gépjármű tároló helyiségek és felszíni várakozóhelyek megtartása mellett.

(3) A KÖu-3, KÖu-4 övezetek, a „közjóléti erdőterület – történelmi sportterület” övezetek, a „nagykiterjedésű zöldterületi rekreációs terület – történelmi sportterület” övezetek, valamint az Lk-2/ÉK-14, a K-Rek/ÉK-3, a K-Rek/ÉK-4 és a K-Közl/ÉK-2 építési övezetek területén – a 300 m2-nél nagyobb bruttó alapterületű, napi fogyasztási cikkeket értékesítő üzlet kivételével – személygépjármű elhelyezési kötelezettség nem keletkezik.

(4) Új épület építésekor, lakó rendeltetés esetén a rendeltetésszerű használatból származó személygépjármű elhelyezési kötelezettséget telken belül, a főépületben kell teljesíteni, kivéve az alábbi eseteket:

a) amennyiben az ingatlan gépjármű kiszolgálását biztosító közterület határára merőlegesen mért terepesés az épületig meghaladja a 20%-ot, a parkolás telken belül önálló gépjárműtároló épületben, parkoló lemezen vagy felszíni parkolóban is megoldható,

b) amennyiben az ingatlan gépjármű kiszolgálását biztosító közterület határára merőlegesen mért terepemelkedés az épületig meghaladja a 20%-ot, a parkolás telken belül önálló gépjárműtároló épületben vagy önálló terepszint alatti építményben is megoldható a támfalgarázsokra vonatkozó előírások figyelembevételével,

c) ha az övezeti előírások másként rendelkeznek.

(5) A keletkező személygépjármű elhelyezési kötelezettség más telken az egyéb önkormányzati rendeletben meghatározott feltételek betartásával az ingatlantól 300 méter gyaloglási távolságon belül eső útszakaszokon is biztosítható, amennyiben fennáll az alábbi korlátozások valamelyike:

a) az építési telek számára ki- és behajtás a közút forgalomtechnikai adottságai miatt nem lehetséges,

b) az építési telek meglévő beépítése miatt személygépjármű ingatlan kiszolgálás nem biztosítható,

c) az építési telek közterületi szélessége nem éri el a 10 métert,

d) az építési telek területe nem éri el a 300 m2-t,

e) az építési telken lévő védett épület vagy a külön rendeltben meghatározott  helyi védett fa, , és az 1. mellékletben jelölt Megtartandó fás növényállomány, Szerkezeti jelentőségű megtartandó fasor miatt telken belül gépjármű korlátozottan helyezhető el.

f) építési telken meglévő épület bővítése, átalakítása, rendeltetési egységszám változása és rendeltetésmódosítása esetén a zöldfelület meglévő mértéke nem teszi lehetővé további gépjárművek telken belüli elhelyezését.

(6) Óvodák és általános iskolák rendeltetésszerű használatához szükséges parkolóinak 50%-át rövid idejű várakozást biztosító parkolóként kell kialakítani.

(7) Többszintes, zártsorú beépítési módú építési telken a meglévő épületek közterülethez kapcsolódó szintjein, az érintett közterület felé eső rendeltetési egységekben kialakításra kerülő, együttesen legfeljebb 150m2 kereskedelmi-szolgáltató rendeltetés esetén személygépjármű elhelyezési kötelezettség nem keletkezik.

(8) Felszíni várakozóhely céljára csak burkolt felület vehető figyelembe.

32. §         Támfalgarázs csak teremgarázsként létesíthető, támfalgarázs-sor nem alakítható ki, kivéve a meglévő támfalgarázs-sorok hiányzó, közbülső elemeinek kialakítását.

  

19.               Autóbuszok elhelyezésére vonatkozó előírások

33. §         (1) Új építmények, önálló rendeltetési egységek és területek rendeltetésszerű használatához 200 férőhelyenként kell autóbuszok rendszeres forgalma esetén elhelyezési kötelezettséget biztosítani telken belül. Rendszeres forgalomra kell számítani:

a) 50 vendégszobát meghaladó szállás jellegű önálló rendeltetési egység esetén,

b) 150 férőhelyet meghaladó kulturális és közösségi szórakoztató önálló rendeltetési egység esetén,

c) 300 férőhelyet meghaladó lelátóval rendelkező sportlétesítmény esetén, több pálya esetén a mértékadó nagyságú lelátóra méretezve.

(2) Bővítés, átalakítás és rendeltetésmódosítás esetén a méretezés alapját a teljes ellátandó funkció képezi, de csak a keletkező többlet autóbusz elhelyezési kötelezettséget kell biztosítani, a meglévő tároló helyiségek és felszíni várakozóhelyek megtartása mellett.

Bővítés, átalakítás és rendeltetésmódosítás esetén csak a keletkező többlet autóbusz elhelyezési kötelezettséget kell biztosítani, a meglévő várakozóhely mennyiség megtartása mellett.

(3) A keletkező autóbusz elhelyezési kötelezettség az ingatlantól 300 méter gyaloglási távolságon belül eső útszakaszokon is biztosítható, amennyiben fennáll az alábbi korlátozások valamelyike:

a) az építési telek számára az autóbusz ki- és behajtás a közút forgalomtechnikai adottságai miatt nem lehetséges,

b) az építési telek meglévő beépítése miatt a telken belül létesítendő autóbusz várakozó hely számára közúti csatlakozás nem biztosítható,

c) az építési telken lévő, védett épület vagy növényzet miatt telken belül létesítendő várakozóhely nem helyezhető el.

 

20.              Tehergépjárművek elhelyezésére vonatkozó előírások

34. §         (1) Új építmények, önálló rendeltetési egységek, területek rendeltetésszerű használatához a szükséges tehergépjármű elhelyezési kötelezettséget telken belül, egyedi méretezés alapján kell biztosítani.

(2) Bővítés, átalakítás, rendeltetésmódosítás esetén a méretezés alapját a teljes ellátandó rendeltetés képezi, de csak a keletkező többlet tehergépjármű elhelyezési kötelezettséget kell biztosítani a meglévő tároló helyiségek és felszíni várakozóhelyek megtartása mellett.

Bővítés, átalakítás, rendeltetésmódosítás esetén csak a keletkező többlet tehergépjármű elhelyezési kötelezettséget kell biztosítani a meglévő tároló helyiségek és felszíni várakozóhelyek megtartása mellett.

 

21.               Kerékpárok elhelyezésére vonatkozó előírások

35. §         (1) A Belső zóna területén minden építmény, önálló rendeltetési egység és terület rendeltetésszerű használatához a kerékpárok számára telken belül elhelyezési kötelezettséget a 4. melléklet szerint kell biztosítani, amennyiben más jogszabály nem rendelkezik ettől eltérően.

(2) A Hegyvidéki zóna területén a kerékpárok számára elhelyezési kötelezettség nem keletkezik.

 

22.              Magánutakra vonatkozó előírások

36. §         (1) Beépítésre szánt területek megközelítését, kiszolgálását biztosító magánút nem létesíthető, kivéve az 1. mellékleten Magánút létesíthető jellel jelölt területen.

(2) Közforgalom elől el nem zárt magánút kiszolgálóút, kerékpárút vagy gyalogút hálózati szerepet tölthet be, és közterülethez vagy másik közforgalom elől el nem zárt magánúthoz kell csatlakoznia.

(3) A 30 méternél hosszabb közforgalom elől el nem zárt magánút zsákutcaként történő kialakítása esetén, a zsákutca végén a tehergépjárművek számára (hulladékszállítás, katasztrófavédelmi feladatok ellátása) visszafordulási lehetőséget kell kialakítani. A zsákutcaként kialakítható útszakasz legnagyobb hossza 250 méter.

(4) A közforgalom elől el nem zárt magánút által kiszolgált telkeket úgy kell kialakítani és azokon építményeket elhelyezni, mintha a magánút közterület lenne. A magánút felőli építési határvonal és a telek homlokvonala közötti területsáv előkertnek minősül, ezért az arra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.

 

23.              Közhasználat céljára átadásra kerülő területek kialakítása

37. §         (1) Ingatlan – az erre vonatkozó, az önkormányzat és a tulajdonos között kötött szerződés szerint – közhasználat céljára átadott területén a közlekedési funkció számára csak gyalogos és kerékpáros felületek, közcélú parkolók, ingatlan kiszolgálását biztosító felületek (kapubehajtó, útcsatlakozás) létesíthetők, üzemeltethetők.

(2) A közhasználat céljára átadott területeket az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni.

 

24.              Gépjármű ingatlan kiszolgálás

38. §         (1) Építési telek közúti vagy közforgalom elől el nem zárt magánúti kapcsolatát a forgalmi szempontból megfelelő kialakítással (kapubehajtó, útcsatlakozás) minimálisan szükséges ki- bejárattal kell biztosítani, az alábbiak szerint:

a) személygépjárművek esetén 300 férőhely parkoló kapacitás alatt egy közös ki- és bejárat elegendő,

b) rendszeres teherforgalom esetén a személygépjárművek és a tehergépjárművek forgalma számára önálló kapcsolat létesíthető.

(2) Az építési telek közúti vagy közforgalom elől el nem zárt magánúti kapcsolatát – amennyiben az több útról is biztosítható – az alacsonyabb hálózati szerepet betöltő útról kell biztosítani.

(3) Amennyiben az ingatlan gépjármű kiszolgálását biztosító kapubehajtó, útcsatlakozás lejtése meghaladná a 20%-ot, a kapubehajtó, az útcsatlakozás telken belül kialakítható:

a) jármű lift alkalmazásával,

b) legfeljebb 4,0 méter széles hídszerkezet építésével is.

 

25.              Közlekedési létesítmények védőtávolsága

39. §         A Libegő drótkötélpályájától mért 10-10 méteres védőtávolságon belül - kerítés kivételével, - építmény elhelyezése valamint fa ültetése tilos.

 

26.              A légiközlekedéshez kapcsolódó létesítményekre vonatkozó előírások

40. §         Rendszeres forgalom számára helikopter leszállóhely csak egészségügyi, honvédelmi, rendőrségi, katasztrófavédelmi, államigazgatási rendeltetésű beépítés részeként létesíthető.

  

 

      VI.                        FEJEZET

ÉPÍTÉS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI

 

27.   A beépítésre vonatkozó általános előírások

41. §          „(1) Meglévő beépítés bővítése esetén építmény utólagos akadálymentesítésére szolgáló, legfeljebb 40 m2 alapterületű építményrész az építési övezetben meghatározott építési határértékeket meghaladóan is elhelyezhető.

(2) Az előkertben kizárólag

a) rendezett terepszint alatti támfalgarázs,

b) rendezett terepszint alatti gépjármű tároló,

c) lefedés nélküli 3,5 méternél nem szélesebb lift-, hídépítmény,

d) kerítés,

e) hulladéktartály-tároló,

f) közmű-becsatlakozási műtárgy,

g) előlépcső,

h) akadálymentes közlekedést biztosító rámpa,

i) garázst kiszolgáló alagút,

j) amennyiben a telek gépjárművel való megközelítése másképp nem biztosítható, a telek gépjárművel való megközelítését biztosító építmény

helyezhető el.

Terepszint alatti építmények összekötése az épülettel kizárólag terepszint alatt lehetséges.

42. §         Az 1. mellékleten javasolt feltételhez kötött szabályozási vonallal jelölt területek közterületből kikerülhetnek és az építési telek részévé válhatnak, ha az érintett tulajdonosok – a közterület tulajdonosa és az ingatlan tulajdonosa – megegyeznek az érintett területek átadásában, átvételében. Megegyezés hiányában a közterületről az ott létesített építményeket el kell bontani.

43. §         Lakó funkciót is tartalmazó épület megvalósítása esetén a legfelső építményszint zárófödémének a rendezett terepcsatlakozástól a homlokzat síkjában mért távolsága és az adott homlokzat magasságának különbsége egyik oldalon sem haladhatja meg az 5,0 métert.

44. §         Meglévő gépjárműtároló helyiség rendeltetése nem változtatható meg, kivéve

a) a 15 m2 alapterületet meg nem haladó,

b) a zártsorúan beépített ingatlanon a közterület felőli homlokzatra nyíló

c) áthelyezett

gépjárműtároló helyiség esetében.

45. §        (1) A rendeltetési egység elválaszthatatlan részét képezi a hozzá tartozó személygépjármű férőhely, mely nem számít bele a lakás célú rendeltetési egység átlagos bruttó területébe.

(2)  A parkolási szintterületi mutató értékébe terepszint feletti gépjárműtároló kialakítás esetén csak a 4. melléklet alapján számított személygépjárművek számáig, személygépjárművenként legfeljebb 35 m2 számítható be.

45/B. § (1) Amennyiben az ingatlanon a meglévő rendeltetési egységek száma meghaladja az építési övezet szerint kialakítható rendeltetési egységek maximális számát, a rendeltetési egységek számának módosítása abban az esetben megengedhető, ha a módosítást követően a rendeltetési egységek száma csökken.
(2) Amennyiben az ingatlanon a meglévő rendeltetési egységek száma meghaladja az építési övezet szerint kialakítható rendeltetési egységek maximális számát, a meglévő rendeltetés módosítható, ha a tervezett rendeltetés az építési övezeti, övezeti előírásoknak megfelel és amennyiben a környezeti terhelés csökken, a szükséges parkolószám csökken.

46. §         (1) Meglévő beépítés kiegészítéseként telkenként egy kiszolgáló épület létesíthető, melynek beépített alapterülete nem haladhatja meg a megengedett beépítési mérték egynegyedét.

(2) Kiszolgáló épület legnagyobb beépítési magassága 3,5 méter lehet.

47. §         (1) Az 1. mellékleten jelölt Honvédelmi rendeltetésű területek védőtávolsága által érintett területen

a) 50 méter védőtávolságon belül nem helyezhető el közút, távvezeték,

b) 50 méter védőtávolságon belül nem létesíthető új turistaút,

c) 100 méter védőtávolságon belül nem helyezhető el 15 méter magasságot meghaladó építmény,

d) 100 méter védőtávolságon belül nem helyezhető el vasút, közúti csomópont, emeltszintű közút, felüljáró, parkolóhely,

e) 200 méter védőtávolságon belül nem helyezhető el szálloda, közforgalmú pihenőhely, strand, üdülőtábor, kemping,

f) 1500 méter védőtávolságon belül nem helyezhető el káros levegőszennyezést okozó építmény.

(2) Az (1) bekezdés előírásai nem vonatkoznak a területen már meglévő létesítményekre és a honvédelmi objektumokat kiszolgáló újonnan létesítendő műszaki létesítményekre, építményekre.

48. §         Apartmanház létesítése esetén a létrehozható apartmanok száma megegyezik az építési övezetben lakó rendeltetés esetén meghatározott rendeltetési egységek számával.

 

28.   Az ikres beépítési módra vonatkozó előírások

49. §         (1) Az ikres beépítésű építési övezetekben meglévő épületet átalakítani, bővíteni, valamint új épületet meglévő ikerház-félhez csatlakozóan építeni úgy lehet, hogy a közterület felőli építési vonal azonos legyen.

(2) Az oldalkert legkisebb szélessége az építési telekre előírt legnagyobb épületmagasság fele, amennyiben az 1. mellékleten ettől eltérő építési hely nincs jelölve.

29.   A szabadonálló beépítési módra vonatkozó előírások

50. §        (1) A lakóterületeken az építési hely – a (3) bekezdés szerinti esetek kivételével – a telek mélységének utcafront felé eső 50%-a az elő- és oldalkertek nélkül.
(2) Az oldalkert legkisebb szélessége – a (3) bekezdés szerinti esetek kivételével – az építési telekre előírt legnagyobb épületmagasság fele.
(3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti építési helytől tervtanácsi vélemény, vagy főépítészi konzultáció alapján lehet eltérni
a) az 1. mellékleten jelölt Építési helyek esetében,
b) az eredeti építéskori állapot rekonstrukciója esetén,
c) átmenő, sarok, nyúlványos telek esetén,
d) megtartandó fás növényállománnyal érintett telek esetén,
e) több épület elhelyezése esetén,
f) amennyiben a telek méreteiből, geometriájából adódóan az építési övezetben meghatározott paraméterek nem kihasználhatóak,
g) amennyiben a telek legnagyobb mélysége nem éri el a 40 métert,
h) amennyiben a telek lejtése meghaladja a 15%-ot,
i) meglévő épület bővítése esetén,
j) amennyiben a területen a kialakult állapot ettől eltérő,
k) védett épület esetén,
l) fővárosi jelentőségű védett természeti terület esetén.
(4) A K-Rek/ÉK-3, K-Rek/ÉK-4, Vi-2/ÉK-18, Vi-2/ÉK-21, Vi-2/ÉK-24 jelű építési övezetek területén az építési hely a telek egésze, figyelemmel a 13.§ előírásaira.
(5) Lakóterületeken az épület egyik oromfalának hossza sem lehet nagyobb, mint az összes homlokzat vetített hosszának 20 %-a.

 

 

30.   A zártsorú beépítési módra vonatkozó előírások

51. §          (1) A zártsorú beépítésű területeken a garázskapuk összes szélessége nem haladhatja meg az épület utcai homlokzatszélességének egyharmadát.

(2) A zártsorú beépítésű területeken az Építési vonal azonos a közterületi telekhatárral, amennyiben az 1. mellékleten Építési hely, Építési vonal ezt másképp nem jelöli.

(3) Az Ln-2/ÉK-3 építési övezet területén az építési hely a telek egésze.

(4) Zártsorú beépítési mód esetében az épületek zárt sora helyenként, legalább 10 méteres épületközzel megszakadhat. Amennyiben az épületköz területe két telekre esik, abból legalább 3 méter széles résznek egy telekre kell esnie.

(5) Zártsorú tömbökön belül telekhatárokon áthúzódó, terepszint alatti teremgarázs létesíthető.

52. §         A 2. mellékletben előírt párkánymagasság legnagyobb értékétől el lehet térni, ha

a) az adott ingatlannal – ugyanazon közterület felől – közvetlenül szomszédos épületek valamelyikének párkánymagassága a megengedett értéknél legalább 3,0 méterrel nagyobb és

b) az adott közterület felől – a saroképület kivételével – az adott utcaszakaszon meglévő épületek többségének párkánymagassága a megengedett értéket meghaladja. Mely esetben a párkánymagasság az épületek közül a megengedett értéket a legkisebb mértékben meghaladó épület párkánymagasságának értéke lehet.

53. §         Belső udvarokban kizárólag térszín alatti új parkoló létesíthető, melynek megközelítése is csak fedett, hangszigetelt kivitelben készülhet.

54. §         Meglévő épület tetőterének, vagy lapostetős épület magastetős ráépítésének új, önálló rendeltetési egység kialakítása céljából tervezett beépítése esetén, a tetőtér bruttó alapterületének minden teljes 125 m2-e után egy rendeltetési egység létesíthető. Meglévő, 125 m2-nél kisebb bruttó alapterület esetén 1 db új rendeltetési egység hozható létre.

 

31.               Melléképítmények elhelyezése

55. §         (1) A beépítésre szánt területeken az alábbi melléképítmények helyezhetők el:

a) közmű-becsatlakozási műtárgy,

b) hulladéktartály tároló,

c) 20 m2 összesített vízszintes vetületet meg nem haladó kerti építmény,

d) komposztáló,

e) zászlótartó oszlop.

(2) A beépítésre nem szánt területeken az alábbi melléképítmények helyezhetők el:

a) közmű-becsatlakozási műtárgy,

b) hulladéktartály tároló,

c) kerti építmény,

d) komposztáló,

e) zászlótartó oszlop.

(3) Lakó rendeltetést lehetővé tevő építési övezetben telkenként, a telek közterületi telekhatára hosszának minden megkezdett 40 métere után egy hulladéktartály tároló helyezhető el, épületenként legfeljebb 8,0 m2 alapterülettel, melynek az utcai kerítéssel együtt építettnek és ahhoz anyagában is illeszkedőnek kell lennie. Kivételt képez a nyeles telkek, ahol az oldal- és hátsókert betartása mellett önálló melléképítményként létesíthető.

31/B.               Kerítés létesítése


55/B. §     A telek határvonalain kerítés legfeljebb 2,0 m magassággal létesíthető, kivéve a településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet 3. mellékletében Tömör kerítés jelkulccsal lehatárolt ingatlanokat.

  

               VII.                        FEJEZET

AZ EGYES ÉPÍTMÉNYFAJTÁK ELHELYEZÉSÉNEK SZABÁLYAI

 

32.              Állattartó építmények elhelyezésének feltételei

56. §         Sport- és haszonállat tartására szolgáló ól, állatkifutó nem helyezhető el, kivéve az Kb-Rek/ÉK-3*, Ek/ÉK-2 övezetek és K-Rek/ÉK-1 építési övezet területén, ahol a sport- és haszonállat tartására szolgáló ól, állatkifutó más területfelhasználási egység határától legalább 50 méter távolságban, maximum egyenként 300 m2 alapterületű építményben helyezhető el.

 

33.              Parkolóházak, mélygarázsok elhelyezésének szabályai

57. §         (1) Önálló, közhasználatú építményként kialakított mélygarázs létesíthető különböző övezetek alatt átnyúlóan is.

(2) Közlekedési területen önálló mélygarázs létesítésére maximum 2,0 m2/m2 szintterületi mutató és 100%-os terepszint alatti beépíthetőség alkalmazható.

 

 

 

 

NEGYEDIK RÉSZ

 

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

 

60.              Záró rendelkezések

120. §       Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

121. §       Budapest Hegyvidék XII. kerület Városrendezési és Építési Szabályzatáról szóló 14/2005. (VIII. 10.) Budapest Hegyvidék XII. kerületi Önkormányzat rendeletének 1. §-a kiegészül az alábbi (1r) bekezdéssel:

„(1r) A rendelet hatálya nem terjed ki Budapest Főváros XII. kerületnek a 10886/43, 10886/44, 9121/7, 9121/8, 6809, 6810, 6811, 6812, 6813, 6814, 6815, 6816, 6817, 6818, 6819, 6820, 6821, 6822, 6823, 6824, 6825, 6826, 6851, 6856, 6857, 6858, 6866, 6868, 6869, 6832/1, 6835/4, 6835/9, 6836/2, 6836/3, 6852/1, 6852/2, 6852/3, 6852/4, 6853/1, 6853/2, 6853/4, 6853/5, 6854/1, 6854/2, 6854/3, 6855/1, 6855/2, 6859/1, 6859/2, 6859/3, 6862/2, 6862/3, 6862/5, 6862/6, 6862/7, 6862/8, 6863/2, 6864/5, 6864/7, 6864/9, 6867/1, 6867/2, 10168/2, 10171/3, 10171/5, 10171/6, 10733/6, 6835/13, 6835/14, 6835/18, (9088/3), (10236), (10172), (6892), (6860), (6837), (6831), (6830), (6828), (6827), (10734/1), (10759/1), (6832/2), (6835/10), (6835/11), (6835/17), (6835/5), (6861/1) hrsz-ú ingatlanainak területére.”

 

 

61.               Hatályon kívül helyező rendelkezések

122. §       Hatályát veszti

a)       az Észak-Hegyvidék kiemelt jelentőségű területek Kerületi Építési Szabályzatáról szóló 6/2018. (II. 28.) Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének önkormányzati rendelete,

b)      az Istenhegy Kerületi Építési Szabályzatáról szóló 7/2018. (II. 28.) Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének önkormányzati rendelete,

c)       a Svábhegy Kerületi Építési Szabályzatáról szóló 24/2018. (VI. 15.) Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének önkormányzati rendelete,

d)      a Kútvölgy Kerületi Építési Szabályzatáról szóló 28/2018. (IX. 24.) Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének önkormányzati rendelete,

e)       a Virányos Kerületi Építési Szabályzatáról szóló 29/2018. (IX. 24.) Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének önkormányzati rendelete,

f)       a Városmajor utca – Határőr út – Gaál József út által határolt terület Kerületi Építési Szabályzatáról szóló 6/2019. (III. 5.) Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének önkormányzati rendelete,

g)      a 10886/33 hrsz-ú ingatlan (Országos Korányi Pulmonológiai Intézet) Kerületi Építési Szabályzatáról szóló 7/2019. (III. 5.) Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének önkormányzati rendelete.

 

 

Budapest Hegyvidék, 2020. 11. 30.

 

 

dr. Gottfried-Tusor Gabriella                                                             Pokorni Zoltán

          jegyző                                                                                      polgármester

 

 

 


3. melléklet: Forgalmi szerepet betöltő gyűjtőutak

 

 

A

1.

Diós árok Városmajor utca és a Józsa Béla köz közötti szakasza

2.

Józsa Béla köz

3.

Alsó Svábhegyi út Kútvölgyi út és a Hadik András utca közötti szakasza

4.

Hadik András utca Alsó Svábhegyi út és a Lelesz utca közötti szakasza

5.

Lelesz utca

6.

Felső Svábhegyi út

7.

Galgóczy utca Felső Svábhegyi út és a Városkúti utca közötti szakasza

8.

Hollós út

9.

Mátyás király út, a Hollós út – Költő utca közötti szakasza

10.

Mártonhegyi út

11.

Thomán István utca

12.

Zugligeti út Kuruclesi út és a Budakeszi út közötti szakasza

13.

Csaba utca Krisztina körút – Maros utca közötti szakasza

14.

Konkoly-Thege Miklós út

15.

Határőr út

 


4. melléklet: Az építmények, önálló rendeltetési egységek, területek rendeltetésszerű használathoz szükséges, elhelyezendő személygépjármű számának megállapítása

 

 

A

B

1.

Belső zóna

Hegyvidéki zóna

2.

lakás minden önálló rendeltetési egysége után

llakás és üdülő minden önálló rendeltetési egysége után

3.

kereskedelmi, szolgáltató önálló rendeltetési egység árusítóterének 0–100 m2-ig minden megkezdett 20 m2-e után

kereskedelmi, szolgáltató önálló rendeltetési egység árusítóterének 0–100 m2-ig minden megkezdett 20 m2-e után

4.

kereskedelmi, szolgáltató önálló rendeltetési egység árusítóterének 100 - 1000 m2-ig minden megkezdett 40 m2-e után1

kereskedelmi, szolgáltató önálló rendeltetési egység árusítóterének 100 - 1000 m2-ig minden megkezdett 30 m2-e után1

5.

kereskedelmi, szolgáltató önálló rendeltetési egység árusítóterének 1000 m2 feletti területének minden megkezdett 40 m2-e után1

kereskedelmi, szolgáltató önálló rendeltetési egység árusítóterének 1000 m2 feletti területének minden megkezdett 20 m2-e után1

6.

szállás jellegű önálló rendeltetési egység (kivéve hajléktalanszálló és idősek otthona, diákszálló, diákotthon) 2 vendégszobája után

szállás jellegű önálló rendeltetési egység (kivéve hajléktalanszálló és idősek otthona, diákszálló, diákotthon) minden vendégszobája után

7.

fő- és gyűjtőút melletti vendéglátó önálló rendeltetési egység esetén minden megkezdett 10 m2 fogyasztótér után, terasz és a zárt fogyasztótér közül a nagyobbra méretezve

fő- és gyűjtőút melletti vendéglátó önálló rendeltetési egység esetén minden megkezdett 5 m2 fogyasztótér után, terasz és a zárt fogyasztótér közül a nagyobbra méretezve

8.

kiszolgáló út melletti vendéglátó önálló rendeltetési egység esetén minden megkezdett 10 m2 fogyasztótér után, terasz és a zárt fogyasztótér közül a nagyobbra méretezve

kiszolgáló út melletti vendéglátó önálló rendeltetési egység esetén minden megkezdett 10 m2 fogyasztótér után, terasz és a zárt fogyasztótér közül a nagyobbra méretezve

9.

bölcsőde, alap- és középfokú nevelési, oktatási önálló rendeltetési egység minden foglalkoztatója és/vagy tanterme 40 m2 nettó alapterülete után

bölcsőde, alap- és középfokú nevelési, oktatási önálló rendeltetési egység minden foglalkoztatója és/vagy tanterme 40 m2 nettó alapterülete után

10.

felsőfokú nevelési, oktatási és kutatási önálló rendeltetési egység oktatási és kutatási helyiségeinek minden megkezdett 40 m2 nettó alapterülete után 3

felsőfokú nevelési, oktatási és kutatási önálló rendeltetési egység oktatási és kutatási helyiségeinek minden megkezdett 20 m2 nettó alapterülete után 3

11.

kulturális és közösségi szórakoztató önálló rendeltetési egység esetén – ahol a férőhelyszám értelmezhető – minden 10 férőhelye után

kulturális és közösségi szórakoztató önálló rendeltetési egység esetén – ahol a férőhelyszám értelmezhető – minden 5 férőhelye után

12.

kulturális és közösségi szórakoztató önálló rendeltetési egység esetén – ahol a férőhelyszám nem értelmezhető – a huzamos tartózkodásra szolgáló helyiségek minden megkezdett 100 m2 nettó alapterülete után

kulturális és közösségi szórakoztató önálló rendeltetési egység esetén – ahol a férőhelyszám nem értelmezhető – a huzamos tartózkodásra szolgáló helyiségek minden megkezdett 50 m2 nettó alapterülete után

13.

lelátóval nem rendelkező sportolás, strandolás célját szolgáló önálló rendeltetési egységek minden 10 férőhelye után

lelátóval nem rendelkező sportolás, strandolás célját szolgáló önálló rendeltetési egységek minden 5 férőhelye után

14.

lelátóval rendelkező sportolás célját szolgáló önálló rendeltetési egységek minden 30 férőhelye után

lelátóval rendelkező sportolás célját szolgáló önálló rendeltetési egységek minden 15 férőhelye után

15.

igazgatási, nem fekvőbeteg-ellátó egészségügyi önálló rendeltetési egységek huzamos tartózkodásra szolgáló helyiségeinek minden megkezdett 20 m2 nettó alapterülete után

igazgatási, nem fekvőbeteg-ellátó egészségügyi önálló rendeltetési egységek huzamos tartózkodásra szolgáló helyiségeinek minden megkezdett 10 m2 nettó alapterülete után

16.

fekvőbeteg-ellátó egészségügyi önálló rendeltetési egység minden 8 betegágya után

fekvőbeteg-ellátó egészségügyi önálló rendeltetési egység minden 4 betegágya után

17.

ipari önálló rendeltetési egység gyártó, szerelő helyiségeinek minden megkezdett 200 m2–e után

ipari önálló rendeltetési egység gyártó, szerelő helyiségeinek minden megkezdett 200 m2–e után

18.

raktározási önálló rendeltetési egység raktárhelyiségeinek minden megkezdett 1.500 m2–e után

raktározási önálló rendeltetési egység raktárhelyiségeinek minden megkezdett 1.500 m2–e után

19.

közforgalmú személyközlekedés célját szolgáló egységek esetén nincsen parkoló létesítési kötelezettség

közforgalmú személyközlekedés célját szolgáló egységek esetén csak a gyermekvasút végállomásához szükséges egyedi vizsgálat alapján

20.

iroda és egyéb önálló rendeltetési egységek huzamos tartózkodásra szolgáló helyiségeinek minden megkezdett 40 m2 nettó alapterülete után

iroda és egyéb önálló rendeltetési egységek huzamos tartózkodásra szolgáló helyiségeinek minden megkezdett 20 m2 nettó alapterülete után

21.

jelentős zöldfelületet igénylő közösségi kulturális önálló rendeltetési egység és közhasználatú park területének minden megkezdett 1000 m2 –e után

jelentős zöldfelületet igénylő közösségi kulturális önálló rendeltetési egység és közhasználatú park területének minden megkezdett 500 m2 –e után

22.

kollégium, diákotthon, diákszálló, idősek otthona minden 20 férőhelye után

kollégium, diákotthon, diákszálló, idősek otthona minden 20 férőhelye után

23.

hajléktalanszálló, szállás jellegű önálló rendeltetési egység huzamos tartózkodás céljára szolgáló irodai helyiségeinek minden megkezdett      40 m2 nettó alapterülete után

hajléktalanszálló, szállás jellegű önálló rendeltetési egység huzamos tartózkodás céljára szolgáló irodai helyiségeinek minden megkezdett             20 m2 nettó alapterülete után

 

1. a 253/1997 (XII. 20.) Korm. rendelet napi fogyasztási cikkeket forgalmazó létesítményekre vonatkozó előírásai figyelembevételével.

2. a 151/2014 (V. 6.) Korm. rendelet figyelembevételével

 


5. melléklet: Építmények rendeltetésszerű használathoz szükséges, elhelyezendő kerékpárok számának megállapítása a Belső zóna területén

 

 

A

B

1.

Funkció

Elhelyezendő kerékpárok száma

2.

Lakás, üdülőegység

Minden lakás és üdülő egység után 1 db

3.

Kereskedelmi egység 0-1000 m2-ig

Az árusítótér minden megkezdett 150 m2 alapterülete után 2 db

4.

Kereskedelmi egység 1000 m2 felett

Az árusítótér minden megkezdett 500 m2 alapterülete után 2 db

5.

Szálláshely szolgáltató egység

Minden megkezdett 15 vendégszoba egysége után       2 db

6.

Vendéglátó egység

A fogyasztótér minden megkezdett 75 m2 alapterülete után 2 db

7.

Alsó- és középfokú nevelési- oktatási egység 1

A foglalkoztató és/vagy tanterem 50 m2 alapterülete után/2 kerékpár

8.

Felsőfokú oktatási egység

Oktatási és kutatási helyiségek 50 m2 alapterülete után 2 db

9.

Egyéb közösségi szórakoztató kulturális egység (színház, bábszínház, filmszínház stb.)

Minden megkezdett 50 férőhelye után 5 db

10.

Egyéb művelődési egység (múzeum, művészeti galéria, levéltár stb.)

A kiállítótér vagy kutatótér minden megkezdett         500 m2 alapterülete után 5 db, de maximum 50 db

11.

Sportolás, strand célját szolgáló egység

Minden megkezdett 20 férőhelye után 2 db

12.

Igazgatási, ellátó, szolgáltató, nem fekvőbeteg-ellátó egység 

Az iroda- vagy ellátó terület minden megkezdett    100 m2 alapterülete után 1 db

13.

Fekvőbeteg-ellátó gyógykezelő egység

Minden megkezdett 50 ágy után 1 db

14.

Ipari egység

Minden megkezdett 10 munkahely után 1 db

15.

Raktározási, logisztikai egység

A raktárterület minden megkezdett 10.000 m2 alapterülete után 1 db

16.

Közösségi helyközi közlekedési végállomás

A tervezett vagy mért napi utas szám 5%-ával azonos darabszám

17

Közösségi helyközi közlekedés vasúti megállóhelyei és állomásai

Megállóhelyenként minimum 5 db

1. A 151/2014 (V. 6.) Korm. rendelet figyelembevételével meghatározott személygépjármű elhelyezési kötelezettség esetén a létesítmény kerékpár elhelyezési kötelezettség szempontjából Belső zónába tartozónak tekintendő.


 


[1] XIII/854-31/2020 számú OTÉK-tól való eltérési engedély alapján

[2] XIII/854-31/2020 számú OTÉK-tól való eltérési engedély alapján

* Beépítési előírások meghatározása a 131/2016. (VI.7.) Korm. rendelet alapján

* Beépítési előírások meghatározása a Normafa Park történelmi sportterületről szóló 2013. évi CXLVIII. törvény alapján

**Előírások meghatározása a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem MOME Campus Kreatív Innovációs és Tudáspark megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 151/2014. (V. 6.) Korm. rendelet 3/A. § alapján.

*** XIII/854-31/2020 számú OTÉK-tól való eltérési engedély alapján    

* Beépítési előírások meghatározása a Normafa Park történelmi sportterületről szóló 2013. évi CXLVIII. törvény alapján

 

 

* Megnevezés a Normafa Park történelmi sportterületről szóló 2013. évi CXLVIII. törvény 2. § (3) bekezdése alapján

* Megnevezés a Normafa Park történelmi sportterületről szóló 2013. évi CXLVIII. törvény 2. § (3) bekezdése alapján

* Megnevezés a Normafa Park történelmi sportterületről szóló 2013. évi CXLVIII. törvény 2. § (3) bekezdése alapján

* Megnevezés a Normafa Park történelmi sportterületről szóló 2013. évi CXLVIII. törvény 2. § (3) bekezdése alapján